Ismét jelentkezem, most azonban egy összefoglalást szeretnék megosztani, megint rámjött az írhatnék, gondoltam leírom az éppen ideális témát. Gondolkoztam a Németországi kinttartózkodásom eddig eltelt hónapjain és arra a következtetésre jutottam, hogy már 8 hónapja élek egy másik világban, azonban egy pillanatig sem bántam meg, hogy belevágtam.  Olvasgattam blogokat más au-pair-ektől, Angliából, Amerikából, és hát bizony volt olyan, hogy a lány egy hét után menekülni kényszerült a családtól. Ha ilyenekbe gondolok bele, máris jobban érzem magam, hogy én ilyen jó, számomra megfelelő családra leltem. Persze..vannak itt is problémák, végülis hol nincsenek, de a lényeg, hogy meg kell tudni beszélni a családdal, vagy legalábbis egyik tagjával, ha bármi baj adódik.

Visszagondolva az elejére, viccesnek találom, hogy ez az egész egy hülyeségnek indult, ami anyukám es köztem zajlott le, miszerint "hát menj el bébiszitternek". Jólvan persze gondoltam, majd pont én, aki nem is szereti a gyerekeket...Mert ez az igazság, eleinte én ugyan nem rajongtam a kiabálos, hiperaktív, kajadobálos, bepisilős ovisokért, sem a kisebbekért, úgyhogy ez az ötlet egy időre el lett felejtve. Végül aztán, jobban átgondolva a lényeget, hát miért is ne? Végülis nem lehet nehéz játszani a picikkel, meg esetleg kitakarítani, úgyhogy itt kezdődött el az, hogy elkezdtem gondolkozni a lehetöségeken.

Persze adatlapomra szépen odabiggyesztettem, hogy bizony, van nekem tapasztalatom a gyerekekkel, meg szeretem is őket, és vártam a fejleményeket...Jobban átgondolva, teljesen mindegy, hogy valakinek vannak e tapasztalatai  vagy sem. Igazábol én nem rendelkeztem semmiféle komoly kiképzéssel a gyermeknevelés szépségeiből, s lám, már 8 hónapja ösztönösen működik. Bárki odaírhatja, hogy tele van tapasztalattal, ő az ideális au-pair, ebből azonban lehet, hogy a fele sem igaz, ahogyan nálam sem volt, ennek ellenére mégis jobban tud kapcsolatot teremteni a picúrokkal, mint a kiképzett óvónők...

Azt pedig, hogy az Au-pair munkát leszólják, nem értem. Rendben, nem egy túlfizetett magasszintű állás, nade ha jobban belegondolunk..Lehet hogy nem ad diplomát, de amikor a durcás kisgyerek egy idö után rámosolyog a lányra, aki azt hitte, sosem lesz jó kapcsolata a gyerekkel, szerintem az nagyon sokat tud jelenteni. Aki ezt nem éli át, annak nem is lehet elmagyarázni, de amikor a kicsi odabújik, vagy az egyetlen kis darab csokiját is megosztja, hogy nekem is jusson, akkor azért eszembe jut, hogy ez bizony megérte..

Aki azt mondja, áá biztosan tök laza meló... Hát téved. Azoknak mondanám, hogy csak egy hétre probálja ki...Bár csak napi 6 órát dolgozom, a felelősség, ami rajtam van, óriási, csak egy kis figyelmetlenség, és következő lépés a kórház. Igen, én vállaltam, és végig is csinálom, vagy mégtovább, de hihetetlenül sok mindent megtanultam itt, és nem diplomám lesz belőle, de talán normális életem.

A beilleszkedés sem egy egyszerű lépés, hiszen nagyon meg kell tanulni alkalmazkodni, régen ezt sem tudtam, itt megtanultam, hiszen nem lehet a szülőknek azt mondani, hogy márpedig ti itthon maradtok, én elmegyek bulizni. Inkább nekem kell lemondani, ha nekik például hétvégére esik, amit régóta el akarnak intézni. Furcsa egy másik család életét kívűlről figyelni, s látni, hogy itt ugyan egészen más az egész, mint az én gyerekkoromban volt. Lehet véleményt alkotni, persze csak úgy magunkban, hogy mit nem csinálnánk így, ezáltal sokat lehet tanulni a jövőre nézve. Sajnálom azokat, akik rossz családot fognak ki, s ennek következtében megutálják az egészet, feladják(ami érthető) és el is felejtik, hogy ilyen munka is létezik. Nagyon kár érte, mert egy év nem sok, de mégis rengeteg újat tanulhat az ember, ha kipróbálja, főleg, ha minél messzebbre kerül otthonról, s kénytelen felismerni, hogy nem szaladhat haza, ha baj van. Itt kipróbálhatja az ember a határait, hogy mennyit bír, ha túl sok, akár abba is lehet hagyni, de aki igyekszik minél többet kibírni vagy javítani a helyzeten, az látja, hogy ezt is meg tudta csinálni, csak lépni kell.

Szóval következtetésképpen óriási felelösség, és óriási boldogság, és örülök nagyon az elmúlt 8 hónapnak!:)

Úgyhogy aki az au-pair életet választja, nem ront el vele semmit, sőt...

 "Az élet sosem valami, csupán az alkalom valamire" ... ki kell használni minden lehetőséget, amit elénk dob!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.